|
|
| könyvjelző - 2006 szeptember |
 |
A nő cölibátusa az élet megtagadása
Színműben sem írhattak volna meg különösebb házasságot
Jeffrey Meyers könyve kilenc írót mutat be olyan perspektívából, amilyenből még sosem vehettük őket szemügyre. A levél- és naplórészletekkel operáló elemzésekből az írói életművek mellett megismerhetjük az alkotók legszemélyesebb titkait is. A következőkben a George Bernard Shaw-ról és feleségéről szóló fejezetből közlünk összeállítást.
George Bernard Shaw
Charlotte Payne-Townshend
Charlotte, egy rendkívül gazdag ír földbirtokos és részvényes lánya, tétlen, elkényeztetett ifjúságát operák és bálok, valamint vidéki házak látogatásával töltötte, ezenkívül sokat utazott Európában, Egyiptomban és Indiában. Bár gyűlölte anyját, és az apját szerette, örökölte anyja "irányító és uralkodó" természetét, neurotikus hajlamát, hogy sajnálja magát, és hogy azt érezze, nem szeretik eléggé. Apját, aki túl gyenge volt ahhoz, hogy bánni tudjon erőszakos feleségével, saját emelkedett és eredménytelen jósága győzte le. Charlotte-ban, aki nem tudott azonosulni a nőkkel, és nem tudta magát alávetni a férfiaknak, beteges félelem alakult ki a szex iránt.
Charlotte 1896 tavaszát Olaszországban töltötte, de Beatrice Webb és Shaw meghívták, hogy csatlakozzon hozzájuk a Suffolk-parókián töltött nyári vakációjukon. Charlotte hamarosan Shaw állandó társa lett: délutánonként együtt bicikliztek, és késő éjszakáig beszélgettek. Nyár végére Beatrice Webb megjegyezte: "Minden arra mutat, hogy Charlotte beleszeretett a zseniális Szívtipróba, amit ő szokásos hűvös módján fogad."
Határozatlan kapcsolatukban a fordulópont másfél évvel később következett be, 1898 áprilisában, amikor Charlotte elindult, hogy bejárja a világot Webbékkel, de egy barátja távirata, amelyben az állt, hogy Shaw súlyos beteg, visszaszólította Londonba. Bár Charlotte túljutott a házassággal kapcsolatos legtöbb aggodalmán, soha nem tudta elfojtani a szexuális kapcsolattól való irtózását. Iszonyodott az anyaságtól, és szilárdan eltökélte, hogy nem hál együtt a férjével. Charlotte sohasem gondolta úgy, hogy ezek a furcsa érzelmek valamilyen abnormitásra utalnak nála, mindezekért boldogtalan gyermekkorát okolta.
A nemi élet és az anyaság mellett szóló "érvek" közül néhány megjelenik Shaw színdarabjaiban is.
A Getting Married (Házasság) előszavában elmarasztalja a kereszténység szex iránti ellenérzését, és kijelenti: "Ezek közül [a szélsőséges és a józan ész határain túlmenő tantételek közül] a legveszélyesebb, mert az élet káromlása [...] az az elképzelés, hogy a nemi élet, és minden, ami ezzel kapcsolatban működik, önmagában véve teljes mértékben trágárság." És utolsó, antiromantikus hangvételű drámájában, a Buoyant Billionsban (Forrongó billiók, 1948), amely egy művész és egy örökösnő házasságáról szól, az Ügyvéd (aki Shaw nevében beszél) az "életerőt" hangsúlyozza, Dantéra hivatkozik, és azt mondja Miss Buoyantnak: "A nő számára a cölibátus (...) sorsának, életcéljának a legteljesebb megtagadása." Charlotte vezetői képességei és katonás erényessége Szent Johanna (1923) ábrázolásánál is befolyásolták Shaw-t - ezt a témát felesége javasolta, amellyel kapcsolatban kutatásokat végzett. "A nyilvánvaló igazság az - mondja Shaw Johannáról a színdarab előszavában -, hogy mint a hozzá hasonló szívós, vezetői típusok, ő is semleges volt a testi kapcsolatból fakadó konfliktusok iránt, mert a férfiak túlságosan féltek tőle ahhoz, hogy beleszeressenek. ő maga, annak ellenére, hogy szüzességet fogadott, nem volt nem nélküli."
Végül Shaw negyvenkét éves korában belefáradt a bonyolult és alapvetően unalmas érzelmi kapcsolatokba, melyek sokkal több bosszúságot jelentettek neki, mint örömet, mert amikor lelohadt az első izgalom, elszívták alkotó energiáját, és eltérítették a munkájától. Ahogyan a Tizenhat önarcképvázlatban (1949) írja: "A házasságom előtti 14 évben mindig volt viszonyom valamilyen hölggyel, mindent kipróbáltam, és mindent megtanultam tőlük, amit lehetett. [...] Soha nem ejtett csapdába a szex, hogy emiatt akarjak állandó kapcsolatot, és nem álmodoztam róla, hogy emiatt megházasodjam." Számára a nemi élet kísérlet volt, amiből rövidebb idő alatt tanulhatott, mint az egyhangú házasságból. Ezután sokkal ésszerűbbnek tűnt lemondani a testi kapcsolatról, felszámolni bohém életvitelét, megszilárdítani társadalmi helyzetét, és feleségül venni egy gazdag családban született örökösnőt, akinek évi négyezer font a jövedelme.
Az elfojtott szexualitás a házasság hétköznapjaiban ellentétesen manifesztálódott bennük: Charlotte-nak hatalmas étvágya volt, megszállottan vágyott utazni, és őrült féltékenység gyötörte. Shaw, a mértékletes vegetáriánus, rendkívüli gonddal ügyelt arra, mit eszik, étkezéskor szerette a csendet, és sohasem beszélgetett a feleségével, amikor együtt étkeztek.
Mindketten szép kort értek meg. Bernard Shaw egészséges volt, míg 1950-ben el nem törte a lábát fametszés közben. Charlotte 1939-ben ideg-összeroppanást kapott, és élete utolsó évében gyógyíthatatlan, fájdalmas csontbetegség gyötörte. Bár Charlotte-ot szenvedése legyengítette és nyűgössé tette, Shaw - az asszony 1943-ban bekövetkezett haláláig - mindvégig hűségesen és gyöngéden ápolta. Ám amikor Charlotte meghalt, Shaw négyszemközt elismerte: "Mindenki azt mondja, jól nézek ki. Nem vallhatom be, hogy ez a feleségem halála miatt érzett megkönynyebbülés miatt van, de amiatt van, tudod."
Jeffrey Meyers: A szenvedélytől a széthullásig
Híres írók műhely- és hálószobatitkai
Fordította: Edwards Zsuzsanna
320 oldal, Alexandra Kiadó
Megjelenik: 2006. szeptember
|
|
|
<<< vissza
|
|
|
|
