|
|
| könyvjelző - 2006 szeptember |
 |
"Takarékosan végigszívtuk"
A Vámos-klub vendége: Parti Nagy Lajos
fotó: Burger Barna
PARTI NAGY LAJOS: Elmúlik.
VÁMOS MIKLÓS: Nem tudom... picit többnek néztelek.
PARTI NAGY LAJOS: Én meg téged kicsit kevesebbnek, és akkor kiegyenlítődik.
VÁMOS MIKLÓS: Félreértettél, az irodalmi rangod, tekintélyed alapján gondoltam.
PARTI NAGY LAJOS: Az tényleg nem számít. Harmincig talán, de nem, akkor sem. Ötvenháromban születtem, és most ötvenhárom vagyok, ilyen se lesz többet.
VÁMOS MIKLÓS: A Mérleg jegyében jöttél a világra. Érdeklődsz az asztrológia iránt?
PARTI NAGY LAJOS: Csak annyira, hogy tudom, Mérleg vagyok, a lányom pedig Oroszlán. Ez egy gyönyörű szép hiedelemvilág, de engem különösképpen nem izgatott soha.
VÁMOS MIKLÓS: Tudod-e, milyen napra esett a születésed?
PARTI NAGY LAJOS: Nem. Volt, hogy tudtam, anyámat megkérdeztem, és föl is írtam, de vannak olyan dolgok, amelyeket az ember tendenciózusan elfelejt.
VÁMOS MIKLÓS: Parti Nagy Lajos, a magyar költészet egyik kiemelkedő alakja hétfőn született.
PARTI NAGY LAJOS: Felemelő érzés.
VÁMOS MIKLÓS: Mondhatta az anyád: ez a hét is jól kezdődik.
PARTI NAGY LAJOS: Különben azt tudod, hogy Kolumbusz híres felkiáltása - Föld! Föld! - is az én születésnapomon, október tizenkettedikén hangzott el?
VÁMOS MIKLÓS: Nem tudtam, de ennek fényében inkább azt kellett volna kiabálnia: Part! Part! Te hogyan lettél Parti?
PARTI NAGY LAJOS: Amikor először publikáltam a Jelenkor című folyóiratban, Pákolitz István szerkesztő figyelmeztetett, hogy a Nagy Lajos már használt a magyar irodalomban, és akkoriban, akinek ilyen tucatneve volt - az persze önbizalom kérdése, hogy ki mit gondol a saját nevéről -, általában betűt választott, az nagyon snassz volt. Azért lettem a Parti, mert ez volt az apám anyjának a leánykori neve. Anyámat Schuszternak hívták, középen sz-szel, gondoltam, hogy azt mégse.
VÁMOS MIKLÓS: Lehetnél tehát Schuszter Nagy Lajos. Vagy Nagy Schuszter Lajos.
PARTI NAGY LAJOS: Hát inkább. Most már az is működne. Hivatalosan a személyimbe vagy az útlevelembe csak három-négy éve került bele, addig nem volt rá szükségem, akkor kértem, mert megszületett a nagyobbik lányom, s azt szerettem volna, hogy ő már Parti Nagy legyen. Anyám ősei, a Schuszterok egyébként csak úgy voltak svábok, hogy erre az eredetre rárakódott egy dunai hajósság, ami az egészet megkavarta. Tehát beszédben, hagyományban, kultúrában inkább az utóbbi érvényesült. Egy uszálykormányos a munkásarisztokráciához tartozott a századelős hierarchiában, legalább annyira a fölső réteghez, mint mondjuk a nyomdász. Nagyapám beszélte a Duna mentén használatos nyelveket, így az a sváb, amit ők otthon használtak, kereszteződött a bajorral és az ausztriai némettel. A sváb hagyományokat kevéssé tartották. Ők tulajdonképpen nem is voltak svábok, csak aki Magyarországra jött a német nyelvterületről, azt mindjárt lesvábozták, pedig alig akadtak köztük svábok. A Tolna nevű kis falu, Szekszárd mellett, távol esik a klasszikusan sváblakta területektől.
VÁMOS MIKLÓS: Édesapád, aki szintén a Nagy Lajos nevet viselte, honnan származik?
PARTI NAGY LAJOS: Egy alföldi parasztcsaládból. Katonatisztnek állt negyvenhatban, de szerintem huszonhatban is annak állt volna, más lehetősége nem lévén. Úgy keveredett Tolnára, ahol akkor még volt helyőrség, és azután elvette az anyámat, azt hiszem, ötvenben.
VÁMOS MIKLÓS: Olvastam, te festő és színész akartál lenni.
PARTI NAGY LAJOS: Igen. Meg kanász, pilóta, tengerész.
VÁMOS MIKLÓS: Kanász például miért?
PARTI NAGY LAJOS: Abban azért van valami, hogy olyan sok nagy test vonzása vesz körül, irányítod őket...
VÁMOS MIKLÓS: Szóval, ez egy ilyen erotikus izé?
PARTI NAGY LAJOS: Mélyen, nyilvánvalóan. Mint minden. Erről jut eszembe, ma láttam a metrón egy középkorú hölgyet, ujjatlan ruhában, s azt a tetoválást a karján: "Disznó, I love you." Jut eszembe a kanászról és az erotikáról.
VÁMOS MIKLÓS: Az volna szép, ha a disznónak pedig olyan tetoválása volna, hogy "Ember, I love you".
PARTI NAGY LAJOS: A disznó nem volt vele. Egyébiránt nem olyan meglepő, hogy egy kisgyerek kanász akar lenni, az állatok nagy csáberővel bírnak. Én nem akarok itt most Bertázni, de Berta lányom életében egyszer látott nyolc-kilenc malacot egy disznóólban, azóta a nagyanyjától - pedig nem is nála látta őket - minden alkalommal megkérdezi a telefonban: és hogy vannak a malacok? Mert nagyon erősen hatottak rá. Nem véletlen az a József Attila sor: "Láttam a boldogságot én, / lágy volt, kövér, és másfél mázsa."
VÁMOS MIKLÓS: 1968-ban Nagy Lajos megnyert egy iskolai versíró versenyt, az első díj romániai utazás volt.
PARTI NAGY LAJOS: Akkor fejeztem be az általános iskolát. A rádió hirdette a versenyt, minden évben, az volt a címe: Így írunk mi. Beküldtem néhány gyerekverset. Nem voltak gyerekversek, csak rosszak. És akkor erdélyi és romániai nyaralásra mehettem, százötven hozzám hasonló kicsi versíró, tűznyelő vagy muzsikus gyerek társaságában. Nem nagyon emlékszem. Addigra a versírás épp nem érdekelt. Inkább az olvasás. A lányok is, de ezek jól megfértek együtt. A versírás nem hagyódott abba, csak az ember szemérmesen körberakta más dolgokkal, hogy ne látszódjék. Furcsa dolog ám egy normális közegben, ha az ember verset ír, és ha ráadásul nem tudja ezt párosítani egy exhibicionista költő-figurával.
VÁMOS MIKLÓS: Említetted, hogy az első versed a Jelenkorban jelent meg.
PARTI NAGY LAJOS: Nem, az Életünkben. Van ugye az embernek egy életrajza, amire hol emlékszik, hol nem, és van egy olyan, amit mondani szokott. Azért szoktam a Jelenkort mondani, mert ez már így belém kötött, tudniillik az Életünkben, ebben a szombathelyi lapban, mely még ma is működik, még csak Nagy Lajos voltam. A címükre sem emlékszem, ezek még bőven-bőven olyanok, amelyek azután nem kerültek be semmilyen könyvbe.
VÁMOS MIKLÓS: Első köteted, amelyre fölfigyeltem, a Szódalovaglás. Talán nem sértődsz meg: amikor megpillantottam a kirakatban, arra gondoltam, úristen, de csúnya könyv. Most döbbenten látom, hogy Esterházy Gitta tervezte, aki pedig szépeket szokott. Tudsz valami magyarázatot erre az ellentmondásra?
PARTI NAGY LAJOS: Egyrészt nem csúnya, hanem ilyen. Másrészt a Jelenkor folyóirat akkor kezdett el könyveket kiadni. Én már akkor nem voltam a lapnál, de ezt még félig-meddig együtt találtuk ki a Csordással. Azt akartuk, hogy ezek puhafedelű kötetek legyenek, amelyekben a szöveg az egyeduralkodó, a borítón is csak betűk, semmi más. Nagyszerű drága papírt képzeltünk hozzá, bolyhos francia kartonokat - aztán ez lett belőle. Mondhatnám, hogy a hibák művészi effektek, de nem. Így sikeredett. Én ettől függetlenül elfogultan szeretem ezt a sorozatot. Mészöly Pillemagánya, Balassa Hiábavalósága meg az enyém volt az első három. Aztán a Gábor is rájött, hogy ezt tényleg csak akkor szabad így csinálni, ha nagyon jó tipográfus tervezi, nagyon jó anyagokból, méregdrágán. Amire nem volt mód. Egyszerű könyvet a legbonyolultabb csinálni.
VÁMOS MIKLÓS: Azt írod a borítóra, a kötet készítési metódusa ez volt: "Az ember megátalkodottan guborog a padlón. Teszegeti érett és nyers céduláit, amikor folyton szél támad. Fújvást elhibban a rend." Valóban így készült a könyv?
PARTI NAGY LAJOS: Természetesen nem. Ez egy csomó töredéknek álcázott vers, csillaggal elválasztva, s hogy az ember tudjon velük bánni - számítógép még nem volt, de ha lett is volna, ekkora monitor nem létezik -, meg kellett nézni, hogy melyik szöveg mit tesz a másikkal vagy a harmadikkal. Leraktam őket a padlóra. De amikor az ember már a száznegyvenediket helyezi oda, nem veszi szívesen, ha kinyitják az ablakot.
VÁMOS MIKLÓS: Attól függ. Lehet, hogy jobb jön ki, nem?
PARTI NAGY LAJOS: Én azt akartam, hogy ha már összeraktam, legyen úgy, ahogyan én gondolom. Az is egy lehetséges rend lehetett volna, ha földobom, és ahogy esik, úgy puffan. De mégsem azt választottam. Nagyon érdekes, hogy miként alakítják egymást a kicsi szövegdarabok, pusztán a sorrendnek köszönhetően.
VÁMOS MIKLÓS: A tartalomjegyzék maga is verssé, értelmes szöveggé állt össze.
PARTI NAGY LAJOS: Így találtam ki. De tessék megnézni bármelyik jámbor, ártatlan verseskötet tartalomjegyzékét, felolvasva a tetszőlegesen egymás alá került szavakat, hat címből négy valamilyen kontextusba kerül egymással. Ha az ember tudatosan rájátszik erre, akkor annál inkább. Itt a verseknek nincsen címük, tehát szabadon válogathattam a soraikból, és így indexeltem meg a szövegeket, ebből áll a tartalomjegyzék. Ráadásul nem az oldalszám, hanem a darabszám szerepel. Ez nagy butaság, eléggé nehezen használhatóvá tette a kötetet.
VÁMOS MIKLÓS: Te mégiscsak egy posztmodern költő vagy, ha ugyan vállalod ezt a címkét. Kétféle rím fordul elő a magyar költészetben, az egyik tökéletesen összecseng, a másik csak éppen hogy. Köteteidben található ilyen is, olyan is. Van-e elved vagy elméleted ezzel kapcsolatban?
PARTI NAGY LAJOS: Nincs. Ahogyan a te prózádban is előfordul hosszú mondat, rövid mondat, és a kettőnek sokféle átmenete. A rímekkel ugyanígy van, az ember használ mindent, a tiszta rímektől a legelvetemültebb kecskerímekig. Számomra ez nem elméleti kérdés, általában hozza a helyzet. Elképesztően jó nyelv a miénk, egészen finom dolgokat is meg lehet vele csinálni.
VÁMOS MIKLÓS: Sokszor érzékelem, hogy mintha szándékosan torzítanád el a rímeket.
PARTI NAGY LAJOS: Ha pontos, tiszta, klasszikus rímeket használsz, akkor egészen más szeletét érinted meg a valóságnak. Ha pedig rontod-torzítod, nagyon távolról feleltetsz meg egymásnak szavakat és kifejezéseket, ezzel távolítod a dolgokat egymástól. Az ilyen határeseteket szívesen használom.
VÁMOS MIKLÓS: Én úgy képzeltem, akkor használsz ilyen különös rímet, ha azt akarod, hogy mosolyogjak.
PARTI NAGY LAJOS: Talán ez is benne van, de nem ez a szándék. Vagy nem ilyen egyszerűen. Van egy bel canto hagyománya a magyar költészetnek, hál' istennek. De ma már ezt a bel cantót a maga édességével, komolyságával és romantikusságával szinte lehetetlen használni. A játék, a bolondozás szerves része a magyar költészeti hagyománynak. Tessék megnézni a Szeptember végént. Vagy Kosztolányit, aki a halál árnyékában mit bohóckodik és pacsulizik, ilyen rímekkel: darázsba - garázsba. A magyar költészet olyan természetű, hogy még a legvéresebb és legkomolyabb helyzetekben is átcsillan a szövegen a játék, nem csak azért, mert a líra par excellence játék volna, noha az. Az is.
VÁMOS MIKLÓS: Tudatában vagy-e annak, hogy amióta itt ülsz, a pohárral játszol, s én azon aggódom, hogy le fogod önteni magad.
PARTI NAGY LAJOS: Csak víz... Nem tudom. Lehet, hogy most ez az én cigarettám. Neked meg ott a könyvem a kezedben. Ha valaki sokat dohányzott, akkor a gesztikulációjában is örökre ott marad a negatív cigaretta. Tíz éve szoktam le.
VÁMOS MIKLÓS: Örkény István köreiben az a mondás járta, többször hallottam tőle személyesen, hogy: Quod licet jó vicc, non licet szóvicc. Ehhez képest a te írásművészetedben a szóviccnek komoly szerep jutott.
PARTI NAGY LAJOS: Ahogy az Örkényék köreiben használták, társaságban, s egyformán mindenből, úgy én is utálom. Ugyanakkor a nyelvvel való humoros játékot kiutasítani a költészet és a szóművészet terepeiről csak azért, mert sokan visszaéltek vele, ostobaság volna. Egyébként is kérdés, mit tekintsünk szóviccnek. Néhány éve megkértek, hogy írjak valami humorosat - képtelen voltam. Életemben nem írtam még vicceset soha. Ugyanígy, szóviccet sem. Legföljebb utólag annak látszik.
VÁMOS MIKLÓS: Tudod-e, ki írta rólad ezt: "Mi tűrés-tagadás, Parti Nagy Lajos a magyar költészet egyik legbámulatosabb nyelvjátékosa."
PARTI NAGY LAJOS: Nem. De szép...
VÁMOS MIKLÓS: Závada Pál. Az egyik, ha nem a legjobb barátod. Milyen érzés, amikor ennyire közeli ember ír rólad?
PARTI NAGY LAJOS: Furcsa. Nem gondolom, hogy kizárólag azért írta ezt, mert a barátom, és az a látszata lehet, hogy "Uram, zseni lakik önben - uram, önben nemkülönben." De mit mondjak? Amikor az emberről jót írnak, amikor szeretik, az generálisan jó érzés. Én sokakkal vagyok jó kapcsolatban, és azok közül, akik valaha írtak rólam, a kétharmadát ismertem személyesen, egyharmadát nem. Azt hiszem, minden magyar író hasonló arányokat produkál, különösen harmincévi praxis után.
VÁMOS MIKLÓS: Téged mindig egy kicsit remetehajlamúnak láttalak. Mégis, közkedvelt figurája vagy a magyar irodalomnak, sokkal többen mondják, hogy a barátaid, mint talán gondolnád. Van itt egy kis ellentmondás.
PARTI NAGY LAJOS: Szerintem ez így nagyon egészséges. Miklós, sokkal tovább tart valakinek, aki nem rendes regény- vagy drámaíró, az életét úgy kialakítani, hogy rendszeresen végezze a munkáját. Reggelenként oda kéne ülni, és csinálni. A prózaírót erre az anyaga rákényszeríti, oda kell ülnie egy nagyobb szövegtesthez, azzal a tudattal, hogy estére nem lehet befejezni. A hónap, esetleg az év végéig sem. Aki nem prózaíró alkat, annak sokkal nehezebb. Ha kialakul végre egy munkarended, elkezded vadul védeni az idődet, pláne amikor rájössz, hogy milyen rémületesen kevés van belőle. Én lusta vagyok, és könnyen el tudom szúrni az időbeosztásomat. Van, akinek megy, mint a bányászoknak: le a liften, elő a csákányt, és hajrá. Nekem a tollászkodás, amivel végre belehúzom magam az írásba, elveszi a munkaidőm egynegyedét. Jó esetben. Minél idősebb vagyok, annál szigorúbban védem az időmet. Ugyanakkor egyre kevesebb társasági és irodalmi eseményre van szükségem.
VÁMOS MIKLÓS: Szükséged vagy kedved?
PARTI NAGY LAJOS: Szükségem egyáltalán nincs. Kedvem - olykor. Néha szeretek afféle helyekre menni, ahol egy csomó emberrel találkozom, akiket rég nem láttam. És olyan hamar megunom... Nem őket, magamat a helyzetben. Az is szempont, hogy van otthon két kicsi gyerek. Akiket etetni kell. A szó minden értelmében. Erre is kell idő.
VÁMOS MIKLÓS: Írás előtt hogyan tollászkodsz?
PARTI NAGY LAJOS: Jaj, nagyon sokféleképpen. Ha hosszabb szövegben vagyok, azt elolvasom. Kinyitja az ember a számítógépet, előveszi, ami kell neki, aztán megunja, húzza az időt...
VÁMOS MIKLÓS: Egy nagy magyar író úgy sommázta - elnézést, egyenes idézet -: "Az író utolsó mentsvára a szarás." Erre gondolsz?
PARTI NAGY LAJOS: Hát... de egész nap? Keszi Imréről mesélték, hogy a tágas nagypolgári lakás tágas vécéjében is könyvespolcok voltak, és minden vendég kikéredzkedett, hogy megnézze, ott vannak-e az ő könyvei. Ebből aztán komoly sértődések lettek.
VÁMOS MIKLÓS: Két regényt írtál, de azt nyilatkoztad, nagy nosztalgiád van a rendes regények iránt. A tiéid rendetlenek?
PARTI NAGY LAJOS: Igen, mert egyiknek sincs nagy, extenzív tere, s nem kellett őket évekig írni. A nyugodt, lassú, lapos - ezt nem pejoratívan értem - teremtés iránt van nosztalgiám. Amikor az ember mindig egy kicsit hozzáépít a katedrálishoz, amelyet emelni akar. Én nem így készítettem azt a kettőt. Nekem nagyobb kedvem van egy regény körül "resersírozni", utána kutatni, mint rendesen megírni. Minden írói munkának a csúcsa a teremtés szempontjából mégiscsak a regényírás.
VÁMOS MIKLÓS: Az értelmiség szeret mindenbe belebeszélni, s azt hinni, hogy mindent jobban tud. Ha te volnál az ország korlátlan hatalmú vezetője - miniszterelnök és államelnök egy személyben -, mi lenne az első három intézkedésed?
PARTI NAGY LAJOS: Ha így vezeted föl, nehéz komolyan válaszolni. Elsőre az jut eszembe: az úgynevezett elittől kőkeményen és tűzzel-vassal megkövetelném, hogy tartsa be a törvényeket és jogszabályokat. Magyarán és konkrétabban: az az ország, ahol egy harmincnégymilliárdos hűtlen kezelést meg lehet úszni, az egy trágyadomb. Az nem működik, és erkölcsileg értékelhetetlen. Második: tűrhetetlen a szegénységnek a következménye, hogy gyerekek éheznek, nem érdekel, ki és mi miatt, vagy hogy ki mit iszik el. Elfogadhatatlan, hogy Európa közepén gyerekek éhezzenek. A harmadik intézkedésem szakmaközeli: úgy hallom, tízmilliárd forintért - ez egy-két párt választási kampányának az összege - föl lehetne tenni az egész magyar írásos kultúrát az Ómagyar Mária-siralomtól Varró Daniig a hálóra, hogy közkinccsé váljék. Erre kell hogy jusson pénz. Abba a demagógiába bele se mennék, hogy mennyibe kerül egy Gripen vadászgép.
VÁMOS MIKLÓS: Tételezzük föl, el tudom intézni, hogy kétszáz évig élj. S azt is, hogy üzenj valamit akkori önmagadnak. Mit üzennél a kétszáz éves Parti Nagynak?
PARTI NAGY LAJOS: Jó kérdés. De nehéz. Ezt egyszer föl kéne tenned körkérdésnek. Talán az Iskola a határon utolsó bekezdését. Amikor már ott állnak a hajón, és cigarettáznak. "...az ujját is égette, mert már inkább csutka volt, mint cigaretta, de takarékosan végigszívtuk."
|
|
|
<<< vissza
|
|
|
|
