 |
A rock alaphangszere
Alan Ratcliffe: Elektromos gitár kézikönyv
Az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek rockzenéjét egyértelműen az elektromos gitár dominanciája jellemezte. A nyolcvanas években aztán a szintetizátorok és más elektronikus hangszerek időlegesen megtörték ezt az egyeduralmat, a kilencvenes évek közepére azonban ismét visszatértek a gitáralapú popzenék a slágerlistákra és a koncertpódiumokra, és azóta ez a hangszer újra virágkorát éli.
1954 nemcsak azért fontos a rocktörténetben, mert Bill Haley, majd Elvis Presley ekkor rögzítette az első rock and roll-felvételeket, hanem azért is, mert a kaliforniai Fullertonban ekkor alkotta meg a gitárkészítő Leo Fender az első Stratocastert, a rockzene máig legnépszerűbb hangszerét, egyben a modern Amerika egyik kulturális jelképét.
Az első elektromos gitár mégsem az ő nevéhez kötődik, hanem a ma 91 éves Les Paul amerikai gitároséhoz, aki nem sokkal korábban tökéletesítette pályatársa, a tragikusan fiatalon elhunyt Charlie Christian harmincas évekbeli találmányát: elektromos hangszedőt helyezett el gitárján, amely felvette a pengetett hangot, a mechanikus rezgést elektromos rezgéssé alakította át és egy erősítőhöz továbbította. Ezzel beindította azt a folyamatot, amely a későbbiekben nagyban segítette a rockzene elterjedését.
A rock legfontosabb újítása ugyanis - az újszerű ritmus mellett - éppen a hangzás, a hangerő, a dinamika volt. Ahogyan a zene megszólalt. Egy rockkoncert nemcsak esztétikai izgalmat okoz, hanem totális hangzásélményt is ad. Nem csak füllel érzékeljük a zenét: testünk minden porcikájával rezonálunk rá. Egyszerűen mellbe vág. Gyakorta olyan elementáris erővel, hogy esélyünk sincs kitérni előle. E totális hangzásélményben pedig a legfontosabb szerepet a már emlegetett elektromos gitár játszotta.
Alan Ratcliffe könyve csak egyetlen fejezetben foglalkozik a történelemmel, mert inkább a hangszerrel a gyakorlatban is megismerkedőknek szolgál hasznos tanácsokkal, információkkal. Például, hogy (különösen használt) gitár vásárlása esetén mire kell igazán odafigyelni, akár a nyak, akár a test, akár az elektronika terén; hogy mekkora szerepe van a hangzásban a különböző erősítőknek; hogy mennyire nem mindegy, milyen húrkészletet vagy pengetőt választunk; hogy melyek a legfontosabb gitáreffektek; hogy miként érdemes karbantartani hangszerünket; s hogy a színpadon vagy a stúdióban milyen további megpróbáltatások várnak azokra, akik ezt az egészet valóban komolyan gondolják. A könyv végén aztán külön fejezetben a rocktörténelem legnagyobb gitárosait (Jimi Hendrixtől Eric Claptonon és Jimmy Page-en át Brian May-ig), illetve azok hangszereit és felszerelését is bemutatja.
Ratcliffe kiállításában is szép, számos színes ábrával és képpel illusztrált kötete nem annyira a profiknak, hanem sokkal inkább az elektromos gitárral ismerkedő, zenekart alapító, nagy terveket dédelgető fiataloknak íródott. Közérthető stílusban, logikusan felépítve, lényegre törően. S aligha véletlenül került éppen most a könyvespolcokra Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban is.
A hangszer a reneszánszát éli, ismét divat lett a gitáralapú popzene. Az elmúlt másfél-két évtizedben számos más hangszer - billentyűsök (szintetizátorok), fúvósok, ütősök - kapott (fő)szerepet az újabb zenekari felállásokban, s a hatvanas-hetvenes évek alaphangszere, ha nem is ment ki a divatból, de háttérbe szorult. Napjainkban viszont, a koncertélet megpezsdülésének köszönhetően, a gitár újra visszanyerte a régi tekintélyét, s ezt világszerte az eladások is igazolják. A nemzetközi trendet követve valószínűleg nálunk is hamarosan szemtanúi lehetünk
a gitárcentrikus rock feltámadásának, éppen ezért a kezdőknek és haladóknak egyaránt hasznos lehet ez a kézikönyv, benne nemcsak okos tanácsokkal, de sok sztorival is. Minden benne van, amit a hangszerről tudni kell, de lapozgatása, elolvasása csak az első lépcső: nem elég ismerni az elektromos gitárt, meg is kell tudni szólaltatni azt.
-Bé-
Alan Ratcliffe: Elektromos gitár - kézikönyv
Alexandra Kiadó, 215 × 280 mm, 160 oldal, 4500 Ft
|
|
