 |
Életre szóló szenvedély
A horgászat módszerei és etikája a 21. században
Ne kerülgessük a dolgot: a horgászat szenvedély. Végzetes - bár inkább: végleges - szenvedély; hihetetlenül erős, általában egy életen át kitartó kötődés. Mihez is? A halakhoz? A vizekhez? A természethez? A halfogás izgalmához és öröméhez? John Bailey, A horgászat nagykönyvének angol szerzője talán tudja a titkot: "Először ott a csodálatos természet, ahol maga a foglalatosság zajlik. Ha visszatekintek az elmúlt negyven évre, melyet szenvedélyes horgászként töltöttem, számos olyan fantasztikusan szép helyszín jut az eszembe, ahová e hobbinak köszönhetően jutottam el. Tavak, ahol teljes csend és béke honol. Hömpölygő folyók, tele élettel és életszeretettel. Magányos mocsárvidékek. Patakok, melyek sebesen sietnek le a hófödte hegycsúcsokról. Szívet gyönyörködtető napfelkelték és napnyugták. És a lenyűgöző vadvilág: jégmadarak, melyek az én botomon pihentek meg, borzok, akik szinte a kezemből csenték el a kenyérkockákat alkonyatkor. Pirkadatkor a folyóhoz tartó vidrák füttyögése."
Túlságosan lírai ez a hang a kaszton kívüli számára? Meglehet, hiszen mindközönségesen "csak" horgászatról van szó. John Bailey még fokozni tudja a líraiságot, de amúgy angol módra, hogy a lelkesült szavakban benne legyen a ráció is: "A modern kor, a 21. század horgászai már a halakat is tisztelik, hiszen áldozataink csodálatos lények.(...) A halak szépsége titokzatos és rejtélyes, melyet valóban csak a horgászok tudnak igazán értékelni."
A bevezetést író Chris Tarrant így jellemzi a szerző és a halak különleges kapcsolatát:"A könyvet végigolvasó kezdő pecások bizonyosan nagy gonddal és törődéssel foglalkoznak majd zsákmányukkal, nem úgy, mint az erről gyakran megfeledkező előző generációk. John világában nincs helye a haltartó száknak, a szakállas horognak vagy az élő csaliknak; halait akkor látja boldognak, amikor az óvatos kiemelés után gyengéden visszahelyezi őket a vízbe, s azok hálás faroklegyintéssel eltűnnek a mélyben."
Jó néhány esztendeje közöm van egy horgászújsághoz (is), és sok-sok kéziratot olvasva már nem nehéz eldönteni, hogy a horgásztapasztalatait megéneklő szerző a magamutogató, nagyot mondó háryjánosok közé tartozik, vagy annak a csöndesebb csapatnak a "játékosa", aki beszámolóiban azért tárgyszerű és visszafogott, mert - ahogy mondani szokás - van mire szerénynek lennie.
A túlzás gyanújának árnyéka még egy pillanatra rávetül John Baileyre, amikor negyven év tapasztalatáról beszél, mert a képekről - jut eszembe: nagyon szépek a fotók - egy negyven és ötven közötti férfi markáns arca néz vissza ránk, de nem kaptuk füllentésen a szerzőt, mert kiderül: ötéves kora óta horgászik.
Szimpátiánk fokozatosan nő a könyv iránt, amikor rájövünk, hogy a szerző nem nagyképű és nem irigy. Az irigység amúgy is ronda tulajdonság, a horgászoknál még inkább az, amikor valaki a saját sikerét irigyli másoktól, s a világ minden kincséért el nem árulna egy jó süllős vizet, egy nála bevált pontyozó etetőanyag összetételét. Bailey éppen azért írt könyvet, hogy minden mai és leendő horgásznak elmondja mindazt, amit tud.
Látszik, előbb rendszerezte horgásztapasztalatainak összességét, majd átszitálta a válogatás jó sűrű rostáján, azután élvezetes, könnyed stílusban írt egy, a legjobb értelemben vett horgásztankönyvet, amelyben az alapismeretektől kezdve a 21. század minden népszerű horgászstílusáig elképesztő mennyiségű ismeretanyag van. És ami legalább olyan fontos, mint a technikai ismeretek elsajátítása: kimondva, kimondatlanul benne van az az etikai minimum, amely a legtermészetesebb módon kell hogy a horgászmagatartás normája legyen.
Kérdés, mennyire lehet megtanulni könyvből horgászni. Nem tudom. De egy életre szóló szenvedély valamikor elkezdődik. Lehet, éppen John Bailey könyvének elolvasásakor.
DL
John Bailey: A horgászat nagykönyve
Halak, felszerelések, módszerek
Alexandra Kiadó, 215 × 280 mm, 160 oldal, 3999 Ft
|
|
