 |
"A vereségnél csak a győzelem lett volna nagyobbkatasztrófa"
Antony Beevor és Milton Shulman könyve a hitleri birodalom összeomlásáról
Vajon igaz, hogy Adolf Hitler a bukás végzetszerű elkerülhetetlenségére csak akkor ébredt rá, amikor a felmentőnek remélt utolsó német hadtest nem ért vissza nyugatról a körülzárt Berlinbe, keletről viszont odaért, kézigránát-hajításnyira, a Vörös Hadsereg? Ráébredt vagy sem, nem vette tudomásul. Még akkor is közvetlenül irányította a hadműveleteket, amikor azok már csak papíron voltak műveletek, a had pedig vegetáló emberi és gépi roncs volt.
Bár egy világháborús vesztésre álló nagyhatalom abszolút hatalmú diktátorának általános elmeállapota, vagy annak pillanatnyi alakulása a politikai és katonai események végeredményét nem befolyásolta - tízmilliók életét vagy halálát azonban eldöntötte. A háború utolsó esztendejében mindvégig, sőt, 1945. április végi öngyilkossága után is majdnem egy álló hónapig. Pedig csapatai fokozatosan megsemmisültek, állama megadta magát, a Harmadik Birodalom összeomlott, kiszenvedett, összes hódítása, csatlósa és maga Németország a győztesek teljes megszállása alá került.
Antony Beevor kelet (Berlin, 1945, Az összeomlás), Milton Shulman nyugat felől (Vereség nyugaton) mutatja be a hitleri birodalom összeomlását, elsősorban hadtörténeti megközelítésben. A két könyv együtt maga is afféle "bekerítés", noha történetírásuk tárgyi, keletkezési és sok egyéb különbözősége miatt nem feltétlenül egészíti ki egymást. Beevor inkább történész, Shulman pedig, mai szóval élve, inkább tényfeltáró riporter (valójában kanadai kémelhárítótiszt).
A keletről érkező Vörös Hadsereg is alapvetően különbözik az angolszász-francia szövetségesek nyugat felől érkező haderejétől. Sztálin serege sok szempontból hasonlít Hitleréhez. A Vörös Hadsereget is egy diktátor irányítja, sokszor szeszélyesen és közvetlenül, és csak élőerőként számba véve katonáit, a szükségesnél nem többet törődve "Iván" szempontjaival. Illetve: a sztálinista elnyomó apparátus a háború alatt is, a szovjet frontharcosokkal szemben is zavartalanul üzemel, akárcsak a hitlerista seregben. Beevor könyvének legszívszorítóbb részei azok, amelyek a győzedelmes, illetve felszabaduló emberekkel, a sajátjaival szembeni szovjet eljárást mutatják be. Nem mintha emiatt elveszne a hitleristákkal szembeni erkölcsi fölény - de más súlyos dilemmák fölmerülnek. Vajon nem kellett volna jobban sietnie Eisenhowernek, hogy legalább egy kicsit arrébb kerüljön a Nyugat és a Kelet 1945-1990 közötti határa? És vajon, ha egy kicsit arrébb kerül, mennyit változtatott volna a lengyelek, az osztrákok, a csehek és a magyarok későbbi sorsán, például?
Beevort gyakran elfogultsággal vádolják, pont azért, mert elfogulatlan: a Németországba özönlő szovjet katonák erőszakos cselekményeinek plasztikus leírása miatt. Vajon mennyire része ez a "hadviselés kultúrájának"? És mennyire könyvelhető el az érthető, sőt, talán meg is érthető bosszú rubrikájába? - hiszen alig néhány évvel korábban a németek dúlták föl a Szovjetunió általuk elért részeit. Érintőlegesen szóba kerül a lengyel bosszú, sőt a lengyel belháború is, érdekes részletekkel. Magyarország egyébként alig kap említést, a könyv által tárgyalt időszakban már német és szovjet szempontból egyaránt csak mellékes hadszíntér. Mellesleg: az érintett időszakban már maga Hitler is olykor mellékes szereplőnek tűnik, afféle céltábla csupán a szövetségesek egymás közti játszmájában.
Mindeközben a német katona elképesztően makacsul harcol, gépiesen és fanatizálva, megtévesztve és megtévesztően. Pedig ekkor már sokan tudják, hogy Hitler nem csak stratégának, hanem taktikusnak is gyenge, rossz Führer és rossz tábornok. A diktátorság és a hadvezérség "szakmai szempontjait" tekintve alapvető hibákat követ el, cinikusan mondjuk ki: diktátornak és hadvezérnek gyengébb, mint Sztálin. Persze, ekkor már katonailag is sokkal gyengébb. A náci összeomlás - persze, csak utólag - olykor komikus ostobaságokat produkál Berlinben és a német frontokon.
Nyugaton is. Shulman könyve - Vereség nyugaton - sokkal elemzőbb, a végére jár az ostobaságoknak is. A fogságba esett német főtiszteket kikérdezgetve rájön két, egymást látszólag kizáró, mégis logikusan összefüggő dologra. Hitler megnyerhette volna a háborút - amelyet törvényszerűen el kellett veszítenie. E mondat kifejtése igazi szellemi izgalom olyan olvasónak is, akit nem különösebben érdekel a hadtörténet. Túl az izgalmon, itt kerekedik ki teljes érzékletességében a németek történelmi tragédiája: Hitler vereségénél csak Hitler győzelme lett volna nagyobb katasztrófa.
Ez a két könyv főleg német szemszögből írja le a történéseket, noha most is érvényes a szabály: a hadtörténetet a győztesek írják meg, a vesztesekét is.
Ezzel együtt: minden "részletkérdés" mind a két könyvben szakszerűen, precízen és olvasmányosan van tálalva a történetolvasás ínyenceinek. Voltaképpen föltárul 1944-1945 európai históriája, mindazokkal a következményekkel, amelyeket, halványodva bár, egészen mostanáig érzünk. És ha szabad történelmietlen "utószót" biggyeszteni a könyvismertetés végére: azt is kicsit jobban értjük a két könyv elolvasása után, hogy miért van Európai Unió, miért ilyen a NATO, és miért küszködik mind a két szervezet, általában Európa és Amerika, meg Oroszország, ennyi új - vagy nagyon is régi - problémával.
És a múlt még egy ok arra, hogy méltányoljuk a demokratikus, uniós Németországot.
Füzes Oszkár
Antony Beevor: Berlin 1945 - Az összeomlás
Fordította: Tóth Róbert
Gold Book Kiadó, 488 oldal, 2999 Ft
Milton Shulman: Vereség Nyugaton
Fordította: Novák Gábor
Gold Book Kiadó, 352 oldal, 2499 Ft
Robert Kershaw: Háború virágfüzérek nélkül
A Barbarossa-hadművelet 1941-42
Fordította: Molnár Kálmán
Gold Book Kiadó, 280 oldal, 2980 Ft
David Stafford:Tíz nappal a normandiai partraszállás előtt
Fordította: Horváth Norbert és Novák Gábor
Gold Book Kiadó, 336 oldal, 2499 Ft
Terry Parssinen: Az Oster-összeesküvés, 1938
Fordította: Tóth Róbert
Gold Book Kiadó, 224 oldal, 2499 Ft
|
|
