 |
A labdának, ha dobják, nincs mitől félnie
Sebeők Jánossal Sebők János beszélgetett
Kétségtelenül ma Sebeők János szellemi-irodalmi életünk egyik legszínesebb egyénisége. Neve, személye bárhol felbukkan, odafigyelnek rá. Nagyregényt, enciklopédiát ír, filozofikus esszéket publikál, ökopártot alapított, valóságshow-kban szerepel, a világörökség és a világökörség egyaránt foglalkoztatja. A "semmiipar" fogyasztási cikkévé vált, ugyanakkor sztárszereplőként neki is sikerült céljai szolgálatába állítania a médiát. Sok mindent gondolnak róla, de az talán mégis abszurd feltételezés, hogy kevés szabad idejében kiskocsmákban, rejtőjenői figurákkal múlatja az időt.
- Kezdjük a végén. Szerintem egy ilyen helynek van hangulata, s hozzám hasonlóan nagyok sok író - Krúdy, Szentkuthy - tudta oldani a belső feszültségeit ilyen helyeken. Az én esetemben ez úgy kezdődött, hogy mivel alacsony a vérnyomásom, s nehezen tudok felébredni, lementem egy közeli vendéglátóhelyre, hogy valamilyen erőszakosabb inger felébresszen, mert ha otthon vagyok, még 11-kor is csak iszom a kávékat egymás után. A biológiai órámat a kiskocsmával ugyan nem sikerült átprogramozni, viszont egy nagyon érdekes csakra-csatorna nyílt meg bennem.
- Nem a témákért jár le?
- Nem vagyok irodalmi értelemben vett fejvadász. Nem kívánok a szociologizáló írókhoz csatlakozni. Nem azért járok oda, hogy az ottani embereket átemeljem az irodalmi létbe.
- Hogyan került be az irodalmi életbe? Legendáriuma szerint kilencévesen besétált az ÉS szerkesztőségébe a verseivel.
- A zsebpénzemből vásárolgattam a lapot, aztán egy alkalommal valóban bementem, s megkérdeztem, ki a versrovat vezetője. Költőként indultam tehát, s valóban kilencéves koromtól kezdve publikálok. Megadatott, hogy együtt kávézhattam Nagy Lászlóval, Vas Istvánnal.
- Édesanyja, Sebők Éva József Attila-díjas költő révén is kapcsolódik az irodalomhoz.
- Sokáig azt se tudták, hogy milyen viszony kapcsol össze bennünket. Az más kérdés, hogy a stílus és nyelv, a mesterség csínjára, s ami még fontosabb, a bínjára is ő tanított meg. Mert legfontosabb - a bín. Mesteremnek vallom.
- Hogyan fogadta be az irodalmi élet? Csodagyerekként kezelték?
- A csodabogár gyakoribb kifejezés volt velem kapcsolatban, de vállaltam. Tanáraim csodagyereknek tekintettek, mert látták, hogy ezzel a gyerekkel valami nem stimmel. 9-12 éves korom között nagyon sok verset írtam, az akkori évek intenzív alkotói korszaknak számítanak. Később Vas István mondta, hogy inkább a próza irányában folytassam. Igaza volt, a líra ma már nem kísért.
- A "bilincses iskolákat"nem nagyon szerette, s ahogy írta, nem is engedte, hogy leszívják az agyát. Mások gitárt vettek a kezükbe, ön viszont így lázadt?
- Soha nem voltam iskolakerülő, szorgalmasan kijártam az osztályokat, de mindvégig rettenetes kényszernek éreztem, mert 12 évet elvettek az életemből. Addig voltam szabad ember, amíg nem kellett iskolába járni. Kezdettől fogva más érdekelt, mint amit ott tanítottak. Nekem ugyanis nem arra volt szükségem, hogy tanuljak, hanem arra, hogy segédeszközöket találjak a belém zárt tudás kibontásához. Már ekkor szinte mitikusnak mondható kapcsolatom alakult ki a természettel. Szinte eszmélésem óta a teljességet kísértem, kozmikus gondolkodású, ikaruszi ember vagyok, aki száll a Nap felé, még akkor is, ha tudja, hogy leolvadhat a viasz a szárnyairól. Volt is több földre zuhanásom.
- Rendhagyó élete felnőttként is folytatódott. Nem jelentkezett egyetemre, ehelyett eposz megírásába kezdett.
- Mindig is arra törekedtem, hogy a bennem élő művek elkészüljenek. 18 és 22 éves korom között valóban írtam egy hexameteres eposztöredéket, mely azóta is várja, hogy folytassam. Aztán Médium című nagyregényem kezdett el foglalkoztatni, s megírása után már úgy tűnt, a kötött versforma, ahhoz, hogy a jelenkor viszonyait megfogalmazzam, túl szűk. Ezért a továbbiakban már csak prózát publikáltam. Első kisregényem 1976-ban a Mozgó Világ második számában jelent meg, aztán 1980-ban kiadták a Sárkányviadalt - ez a könyv most harmadik, átdolgozott kiadásban jött ki az ünnepi könyvhétre -, 1988-ban megjelent a Médium.
- Műveit Sebeők néven publikálja. Ez a szokatlan név időközben márkavédjegy lett.
- Nem titok, hogy mi csaknem egy időben kezdtük el a pályánkat, s névazonosság esetén bevett szokás, jogi követelmény, hogy a korábban induló pályatársnak előjoga van. Amikor felmerült a változtatás kérdése, végül ezzel a mutációval lehetett megőrizni a nevet, s ma már kényes vagyok arra, hogy az e betűt hangzó közegben is kiejtsék. Így lett egy technikai mutáció márkavédjeggyé.
- Pályája a nyolcvanas évek végén ismét fordulatot vett. Az irodalom felől a bioszféra felé nyitott, pártot alapított, harcos környezetvédő lett, s esszéiben mindinkább filozofikus formában - ökoholokausztot emlegetve - kezdett el foglalkozni a természet, illetve a Föld sorsával.
- Vannak nehezen megmagyarázható érzékenységek. Teréz anya a szegénység problémájára volt érzékeny, én a természetvesztést élem meg a személyes élmény erejével. Diákként is állandóan a pusztuló Amazónia térképeit rajzoltam a pad alatt, és már akkor tudtam, hogy ha megadatik számomra egy hosszabb emberi kor, akkor végig kell néznem azt a horrorfilmet, ami egy évmilliók óta érintetlen világ eltűnéséről szól.
- Folyamatos apokalipszisben élünk - írta le a vízióját, de nem inkább arról szó, hogy a modern tömegtársadalom kialakulásával századunk utolsó negyedében alapvetően megváltoznak körülöttünk a dolgok?
- Az emberi faj annak az evolúciós fejlődésnek a következménye, amit most beáldozunk önös céljaink érdekében. Nem inputként kerültünk bele a civilizációba, hanem szerves fejlődés eredményeként vagyunk jelen a bolygónkon, s most olyan mértékű pusztítást végzünk, aminek az arányait föl se mérjük.
- A nyolcvanas évek végétől akciókat is szervezett a problémák tudatosítására. Sokan akkor figyeltek fel önre, amikor a Fővárosi Állatkertben beült a párducketrecbe. Miért volt erre szükség?
- Az 1988-ban megjelent Médiumot, mely a természetvesztésről szól, a kritika kedvezően fogadta, olvasták is néhányan, de nem elegen. Akkor kerestem olyan lehetőségeket, amelyek segítségével ezt a válságtudatot közvetíthetem nagyobb közönség felé. A párducketrecbe bevonulva a posztmodern kornak megfelelő eszközökkel próbáltam meg a médián keresztül tömegekhez eljuttatni a könyv mondanivalóját. Nemcsak helyzetkomikum, hanem helyzettragikum is van. S ez a performance a kettő sajátos vegyüléke.
- Önt ettől kezdve sokan ismerik, de bizonyos értelmiségi körökben fenntartásokkal említik a nevét.
- Az értelmiség és az üzenet viszonyát vizsgálva érdemes az evangéliumokig visszamenni. Az evangélium szemantikailag jó hírt jelent. Amikor Jézus egy olyan örömhírrel érkezett, amely az akkori világ etikai-bölcseleti horizontján túlmutatott, mai szóval élve, választania kellett a különböző "kommunikációs stratégiák" közül, ő nem az értelmiséghez kezdett el beszélni, sőt folyamatosan ostorozta az írástudókat és a farizeusokat. Most én is kommunikálni kívánok egy hírt - talán rossz hírt, veszélyhírt -, s ugyancsak az egyszerű emberekhez fordulok, megkerülve az értelmiség epicentrumait. Tudatosan döntöttem így, mert olyan problémákról beszélek, melyekkel az értelmiség nem hajlandó szembenézni. Sajnos, az ökológiai, természettudományos érzékenység - tisztelet a kivételnek - nem jellemző az irodalmi-szellemi életre.
- Ön szerint valójában mekkora veszélyt jelent az ember a Földön? És mi van inkább veszélyeztetve: a természet vagy az ember?
- Fajunk olyan stratégiát alakított ki, amellyel minden más fajnál sikeresebben elterjesztette magát a Földön. Ennek a gyarapodó, hatmilliárdos populációnak folyamatosan nő az élettere, miközben ezáltal nagyon sok faj tűnik el, s még több veszélyhelyzetbe került, mert az élőhelyük ezzel a terjeszkedéssel folyamatosan megszűnik. Tőlünk függ, hogy megkegyelmezünk-e nekik vagy kipusztulnak. Ugyanakkor az ember ma már a saját létfeltételeit - levegőt, vizeket stb. - is nagymértékben veszélyezteti. A természet törvényei alól ugyanis az ember sem vonhatja ki magát. Egyelőre még nincs olyan jel, hogy az emberiség a végpusztulás szélén áll, de lehet, hogy ez a populáció hamarosan össze fog omlani. Máris folyamatosan olyan problémákkal szembesül, amelyek lassan ellehetetlenítik a tájékozódást a világban. Csak egy példa: az ökokrizis következtében az ember-természet folyamatosan változó viszonyában hovatovább nehéz differenciálni, mi a természetes és mi a mesterséges, a chipek beépítésével, a cyberek, a kyborgok létrehozásával ugyancsak nehéz meghatározni az ember-gép viszonyát stb. A rohamos technológiai fejlődés eredményeként a technoszféra és a bioszféra egyre bonyolultabban kapcsolódik egymáshoz. A világ egyre kevésbé érthető a hétköznapi emberek számára. Ez egy sorstragédia, aminek következményeként a legirracionálisabb, a legképtelenebb gondolatok, vallások, filozófiák is gyorsan terjednek.
- Sebeők János küzd a világörökségért, ugyanakkor szívesen vesz rész olyan műsorban, mely sokak szerint "világökörség". Honnét e vonzódás a showbiznisz, a valóságshow, a média iránt?
- Ha értékhordozó ember, vagy ha úgy tetszik próféta valaki, akkor a saját korában kell megszólalnia, és vállalnia kell azt a kort, amelybe beleszületett. Sokan azt gondolják, hogy a komoly, sorsfordító üzenetek kommunikációjához archaizálni kell, a legnagyobbak azonban mindig saját korukon folyatták át az örökkévalóságot. Az pedig, hogy egy kor milyen, nem választás kérdése, hanem adottság. Mindaz része, amit magunk körül tapasztalunk. Barbie baba, Frédi és Béni, a 150 tv-csatorna és a valóságshow. Hankiss Elemérrel értek egyet, aki lelkesen írt a parfümösüvegek esztétikájáról. Nem a kultúrához képest van a kultúra, mint érték, hanem a kultúrán belül jelennek meg különböző dolgok, amiket koronként és szemléletmódonként különböző értékrenddel sorolunk be a kultúrába.
- Egyesek szerint önt felfalta és a saját képére formálta a média.
- Mások szerint meg én faltam föl a médiát. Hisz egy fejemre csapott fél földgömbbel nem hagytam, hogy ők találjanak ki. Chaplin a léggömb-földgömbbel, a groteszk eszközével egy diktátorra, egy háborús világkatasztrófára hívta fel a figyelmet. Én a fél földgömbbel azt akartam tudatosítani, hogy a Föld, a természet fele már odaveszett. Nagy lehetőségnek tekintettem, hogy egy olyan műsorban beszélhettem ökológiáról, filozófiáról, ontológiáról, amit akár a globalizáció, a fogyasztói társadalom Patyomkin-falujának is nevezhetünk. Provokáció volt, hogy gondolkodni mertem egy olyan közegben, amely allergiás a gondolkodásra.
- Milyen visszajelzéseket kapott, az emberek értették a törekvéseit, vagy különcnek tekintik?
- Döbbenetesek a tapasztalataim. Ösztönösen megérzik mindazt, amit én intellektuális szinten élek meg. S azt is sokra értékelték, hogy van itt valaki, aki másképp beszél, mint a többiek, aki végzetesen és korlátlanul őszinte.
- Szereplései óta felkapott médiaszemélyiség. Nem fél, hogy amilyen könnyen felkapta a média, oly könnyen el is ejtheti?
- A labdának, ha dobják, nincs mit félnie. Féljenek csak az üvegpoharak. Én nem a semmiből jöttem, és van hova visszatérnem, például az íróasztalhoz. Nem motivál, hogy folyamatosan képernyőn legyek.
- Nemrégiben Földfelkelte című könyvében megírta ama bizonyos nézőrengető öt valóságshow-béli nap történetét. Mi lesz a következő meglepetése?
- Most jöttem Majosházáról, ahol az ottani polgármesterrel, Kis Gáborral együtt elhelyeztük a Dodo-park alapkövét. Régi mániám, hogy az ember által kipusztított és veszélyeztetett fajoknak valahol legyen egy emlékparkja. Emellett befejezésközeli állapotban van egy esszékötet, s dolgozom egy ökofilozófiai könyvön is. De az enciklopédia, melyet 2000-re ígértem, sincs elfelejtve. 3000-re meglesz.
|
|
