 |
A színész csak díszlet a politikához
Kállai Ferenc Gréczy Zsolt vendége volt a Pódiumon
fotó: burger Barna
- Miért, most tudom? Inkább csak sejtem. De azt meg nem érdemes elmondani.
- Az a lényeg, hogy itt vagy. De nem tudom, hogy vagy.
- Még nem tudok jól járni, de a repertoárt visszavettem, és úgy látom, talán lesz még egy kis idő, amit ellehetek. Akár színészként is. Ha nem bonyolult a díszlet, nem sok a lépcső a színpadon, akkor kihúzom még egy darabig. Kabalából sem mondom, hogy jól vagyok, mert azonnal baj lehet belőle. Óva int a helyzet attól, hogy kimondjam: felelőtlenül szökellek az utcákon. Tudod, az történt, hogy egyik hajnalban felkeltem, nekimentem a kandallónak, és el is estem. Nagy nehezen szóltam a feleségemnek, hogy baj van. Mentő, kórház. Szegény Agárdy Gabi mellé kerültem. A nővérek szóltak, hogy ne próbáljak mászkálni, de nem hallgattam rájuk. Az Agárdy kórtermének küszöbén találtam magam. Gabi rettenetesen gyenge volt már, ő akart engem felemelni. Máskor beestem az éjjeliszekrénybe. Innentől már pszichológusra tartozik, hogy mindez többé ne forduljon elő. Meg hát itt a tavasz - annak összes bonyodalmával...
- A kórházban min gondolkodtál? Az ilyen pillanatok alkalmasak a számvetésre.
- Például olvastam ott egy bulvárlapot, amelyik azt írta, hogy megütött a guta. Hát, kis híján - attól, hogy ezt olvastam. Nem mehettem sehova, bebújós, kuckós állapotban voltam, rettenetes sok lelkiismeret-furdalással.
- Miért?
- Inkább nem sorolnám, sokat beszéltem már róla. Még a feleségem szólt már rám, hagyjam abba. Hálás lehetek neki sok mindenért. Például soha nem kérdezte meg, hogy hol voltál és hová mész. Szabad voltam mellette.
- Ha a lábad nem tökéletes is, ha újra játszol, akkor a fejedben minden rendben van.
- A szerepeket tudom, anélkül, hogy átvettem volna őket. Privát persze érződik, hogy ez a helyzet nem normális. Pedig nem voltam jó szövegtanuló. Ha a szoba közepén eldöntöttem, hogy leülök az íróasztalhoz tanulni, rosszul lettem, mire odaértem.
- Mégis több ezer oldal ment a fejedbe.
- A feleségem összegyűjtötte a szerepeimet, rettenetes mennyiség. Az én tanulási technikám a muszáj volt. De aztán kerestem a szerepben az örömöket is, így lettem többnyire úrrá a szövegtengeren. A próbát, ha olykor rendezői elismeréssel is járt, túl kellett élni. Jött az előadás, a kollégák többnyire azt mondták, ez jó volt. Majd megjelent a kritika, hogy amit csináltam, rettenetes. Ebben a tusában nevelődtem hatvan évig.
- Szerettek a kritikusok?
- Előfordultak vazelinos méltatások, a Falstaffra: "Sir John Kállai", másutt azt írták, vigyázzanak rám mint nemzeti értékre. Túlzó és hihetetlen nagy mondatok. Ma már tudom, hogy a nekem szánt jelzőkkel az illető valaki mást akart kiirtani a kollégák közül. Szóval, örömmel, de óvatosan kell kezelni ezeket a megnyilvánulásokat, méltatásokat.
- Szívedre vetted, ha bántottak?
- Előfordult, de ha tudtam, hogy igazam van, nem törődtem vele. A nézőtéri hatás sokkal fontosabb. Amikor fiatal színész voltam, egy-egy kritika olvastán megfordult a fejemben, hogy abba kéne hagyni az egészet, de a sors mindig korrigált körülöttem. Az emberekkel nőttem össze, nem a kritikusokkal. Ma is odajönnek, megérintenek. Ez talán azt jelzi, hogy hellyel-közzel örömöt is tudtam szerezni.
- Eljátszottál több száz filmes, tévéfilmes és színházi szerepet. De mielőtt bejöttünk volna a közönség elé, akkor is mesélted örömmel, hogy megjelenik a Megint tanú DVD-n. Mennyire határozta meg a pályafutásodat Pelikán szerepe, illetve a klasszikus Tanúhoz képest hogy állja ki a próbát a történet második, rendszerváltozás utáni folytatása?
- Pelikán elvitt mindent. Vállára vett, széthordott Európa sok országába. A film sikeréhez hozzájárultak azonban készültének körülményei. Hogy mehet-e, hogy leáll-e a forgatás? A történelem lángolt a film körül, de a mai nap is, ha leadja a tévé ötvenedszer, másnap rám szólnak az utcán: "Mi van, Pelikán elvtárs?" - visszacsatolva, hogy előző nap újra megnézték. Az allegóriák, a belőle szállóigévé lett mondatok körbeveszik ezt a produkciót, de számomra különösen fontos, mert valóban visszaadta az ötvenes évek hangulatát. Losonczy Gézát személyesen ismertem, szinte tényleg az asztalunk mellől vitték el. Olyan világ volt, hogy tudtuk, ki figyeli Major Tamást a Nemzetiben, és kiket figyeltet Major. A színháznak Siófokon volt üdülője, amit Rajk Lászlótól kapott a társulat. Az ő sorsát is ismerjük. Major egy felvonulás után a Dob utcában rámutatott arra a telefonfülkére, amelyből Rajkot hívták fel, hogy hozasson ki a börtönből egy embert. Ki volt az? - kérdeztem. A nyilasok egyik vezetője - felelte. Nos, a Tanú ezt, a sorsokat összekuszáló korszakot elevenítette fel. A reggeli felvételeknél mindig kérdés volt, jön-e valaki, hogy közölje, le kell állnunk. Ami a Megint tanút illeti, olyan üszkösödött nézetek kerültek elő a rendszerváltozás után, amelyekről nem gondoltuk volna, hogy még léteznek. A folytatás az új életkezdés gyötrelmeiről, visszásságairól szól. Benyergeltük magunkat, legénykedtünk, és sokan nem vették észre, hogy a szónok nem szívből szól, csak beszél. Megjelent a gyűlölet, ma is itt van. Idő, mire kinőjük. Ha ma valaki megnézi a Megint tanút, tanulságos élmény lesz. Persze, a legjobb jelenet az volt, amikor három meztelen hölggyel fürdőzhettem...
- Az első részben bezzeg csak Gogolák elvtársnő jutott neked...
- És még azt mondták a filmben, hogy rövid a szoknyája... Azért hadd emlékezzem meg a filmből a zseniális Őze Lajosra. Időnként le kellett állnunk, úgy röhögtünk.
- Egy mai fiatal azért mégis megkérdezheti, hogy ha ez a film rendszerkritika volt, hogy lehet, hogy Bacsó Péter mégis megcsinálhatta?
- Közben is figyelték, mi történik, de hagyták, hogy befejezzük. A tervezett bemutató előtt számos pártszervezetnek levetítették - és mindenkinek nagyon tetszett. Vették az üzenetet. Persze, ha a legtetején nem akarták volna, akkor ez a film nincs. Szerencse, hogy így alakult. Jó történelmi lecke ez arra, hogy nehogy azt higgyük: mi csináljuk a történelmet. Amikor néhány éve valaki a mellét döngette, hogy ő a rendszerváltó, csendesen megkérdeztem: tudod, mit tettél volna, ha nincs Gorbacsov? A történelmet szemérmesen kell értelmezni, közös kedélyünk érdekében.
- Átéltél már néhány rendszerváltozást. Ugyanez a bölcsesség nyilván hiányzott a negyvenes években és az előző rendszerben is. Mintha mindig ugyanazokba a csapdákba léptünk volna bele.
- A közép-európai huzat általában a jókat viszi el. És aki hatalomba került, mindig rögtön tökéletes lojalitást várt el, mert ő volt éppen az Igazság képviselője.
- Hogy viselted a Nemzetiben a direktorváltásokat?
- Ha nem bántottak, akkor jól.
- Ma félisteneknek látszotok sokak számára. Tényleg olyan daliás idők voltak?
- A Nemzeti ügye mindig úgy állt, ahogy Gobbi Hilda felsőbb kapcsolatai alakultak. Nem nézte meg a Tanút, mert neki Péter Gábor testi-lelki jó barátja volt. Tudta, ki volt, de a barátja volt. A börtönkulcsok szinte ott voltak Gobbi mellényzsebében, de nem használta ki. Különösen pikáns volt a helyzet közte és Major között. Amikor hajdan röpcédulákat osztottak, valamin állítólag összevesztek. Az biztos, volt valami titkuk, talán ezért nem mentek egymásnak. Ha egységet kellett felmutatni, azonnal megtették. A Nemzeti a politika szeme előtt volt mindig, de Major tudott bátor is lenni. Amikor akasztottak, bemutatta a Macbethet és a III. Richárdot is. A zsarnokság idején. Rákosi gyűlölte a Tragédiát, de Major mégis bemutatta, pedig én is jeleztem neki, hogy nem szeretnénk színészt börtönben látni. A mostani avatáskor bemutatott Tragédia viszont rettenetes volt.
- A Nemzeti - a politikai figyelem miatt is - azért egyfajta védettséget is adott, nem? Országos sztárokhoz nem lehet csak úgy hozzányúlni...
- Úgy, mint most... Azért el-eltünedeztek emberek, lemaradtak a színlapról, vagy hátrébb kerültek. A politika azt várja, hogy segítse a hatalmat, a színész viszont inkább kritizálná. De ez gyermetegség. Kicsik vagyunk mi ehhez. A színész időnként belázasodik manapság is, azt hiszi, formálja a politikát. Pedig csak díszlet hozzá. Ránk, színészekre a politikától függetlenül is az a jellemző, hogy változnak a viszonyaink. A Gugger-hegyen a Bessenyei, a Sinkovits meg én emberemlékezet óta egymás mellett laktunk. Minden csapónál ott voltunk, hogy összejöjjön a pénz, aztán mire felépültek a házak, alig szóltunk egymáshoz.
- Ez szerepfüggő volt?
- Nem igazán, nekem valahogy mindig odahozták a jó feladatokat.
- Ki volt a legjobb barátod?
- Bessenyei. Meg Őze, de vele később változott a helyzet, amikor elég rossz körülmények közé került. Bessenyei különleges ember volt. Nem szerette a párbeszédet, folyton monológokat mondott. Egyszer lovaglás után feljött hozzánk - a lovarda szagával. Éppen elegáns, anglomán vendégeim voltak. Feri lerúgta a cipőjét, kézzel benyúlt a hölgyvendég tányérjába, hogy megkóstolja az ennivalót. Bekaptam két orvosságot, csináljon, amit akar. Észre sem vette, mekkora felfordulást okoz. Vitte a svung. De a pálya egészét nézve, becsület dolgában, gyermekdedségben páratlan volt. Ha elmeséltél neki egy megható történetet, annyira átélte, hogy elsírta magát.
- Nyolcvanéves vagy. Mit szeretnél még csinálni?
- Semmit. Iszonyatos erőmbe telik, hogy stresszel megtanuljak valamit, akár egy apró szerepet. Mondom panaszosan, miközben, ha nem játszhatnék, már meghaltam volna. Az melegít át, ha a színpadra mehetek. Kis szerepben, de mehetek.
Gréczy Zsolt
|
|
