Aktuális programjaink:


könyvjelző - 2006 március

Regény-író nagy hangmagassággal, koloratúrkészséggel

  Esze Dórával Szepesi Dóra beszélgetett


Fotó: Burger Barna
Gyerekkorában azt tervezte, ha felnő, kiutazik Angliába, és újra összehozza a Beatlest. Bár ezt John Lennon meggyilkolásával egy őrült megakadályozta, azért Angliába kijutott, élete alappillérének tartja az ott töltött iskolaévet. A zene meg az utazás egyébként Esze Dóra regényeiben fontos elemek. A mindennapi életében is, az egyik internetes honlap egyenesen azt írja róla, hogy író és énekes.
- ősszel a Szépírófesztiválon volt egy ki mit tud? vetélkedő, amelyen énekeltél. Milyen hangfaj vagy?
- Lírai szoprán, nagy magassággal és koloratúr készséggel, így tulajdonképpen mindig koloratúráriákat tanulok. Ennek a fachnak a klasszika és a bel canto maga a dőzs. A vonzalom zenész édesanyámtól ered. Annyira elültette gyermekeiben a zenét, hogy mindhárman műveljük.
- Írni mikor kezdtél?
- Az érettségi évében verseket, igen-igen szörnyűeket. Az egyetemen már elsőévesen az volt vágyaim netovábbja, hogy író legyek. Ez nálam úgy mutatkozott, hogy sem leülni dolgozni nem mertem, sem beszélni róla. De elég hamar elszemtelenedtem a szemináriumi dolgozataimban. Sportot űztem nem létező idézetekből, szórakoztam a szerkezettel. Az angol szakdolgozatomat Byron Don Juanjáról írtam, kitértem benne más Don Juanokra is. Tanárom, Péter Ágnes, aki a legnagyobb hatást tette rám az egyetemen, azt mondta, a legfigyelemreméltóbb oldalak azok, amelyek Mozart Don Giovannijáról szólnak. Tulajdonképpen ez adta az első lökést ahhoz, hogy zenei leírásokon induljak el. Egy évvel később megszületett a Málnafolyó. Sajnos akkor már nem élt az anyai nagypapám, Bollobás Béla, aki pedig már kicsi koromban megjegyezte, talán majd írni fogok. ő orvos volt, csodálatos ember, a legjobb értelemben vett self made man. Nagyon-nagyon sokat köszönhetek neki. Három ember helyett dolgozott, de rengeteget foglalkozott velem. A legvérmesebb kommunizmusban kitalálta és megoldotta, hogy egy évet Angliában járjak iskolába. Ez megalapozta a nyelvtudásomat, és sok szempontból a majdani felnőttéletemet.
- Hogyan születik egy regény? Mi van azelőtt, hogy leülsz írni?
- Érzékelek egy viszony-molekulát, és teremtek köré egy miniatűr világot, érzelmi tablókat. A mikrorealista ábrázolás - van kritikus, aki azzal tisztelt meg, hogy ezt mesterien művelem - egészen másként hat, ha a háttérben nagy archaikus képek állnak. Így lesz egy történet mindenkié és senkié, így nyit minden könyv valami újra.
- Az Alex és Alex a Föld körül tizenkét lazán összefüggő novella az utazásról, nagyon tág értelemben. Miért foglalkoztat ennyire az utazás?
- Az utazásról, mint az ember egyik legősibb vágyáról és szenvedélyéről, bármilyen felfogásban hálás feladat írni. Nem lehet eltúlozni benne a poézist. Mert amennyi líra van bennem, színezheti a prózámat, de önálló életre nem képes. Én ugyanis legszívesebben egész életemben a Kubla kánt írnám, aminek sajnos van két komoly akadálya: egyrészt nem tudok verset írni, másrészt már megírta valaki, finoman szólva, nem rosszul. Úgyhogy folyamatosan, sajogva, szerelmetesen vágyom a poézisre, valójában ennek keresése az életem. "Hogyha a Hold rá fátylat ereszt / lánnyá válik, sírni kezd" - ebben minden benne van. És két sor, kettő! Az epika a legjobb minőségében is másképp vág húsba, mint a költészet. Ráadásul a kortárs magyar prózában vagy a történet, vagy a nyelv a szervezőerő. Szerintem szamárság megfosztani magunkat bármelyiktől. Elég sok elég híres író hajszolja a divatos mondatot, és látványosan megvet minden mást. Ha indokolt, lehet legitim a teljesen köznapi nyelv - máskor nyilván csengjen-bongjon, mint a harangjáték. Egyszer hallottam, amint egy nagyon híres népdalénekes és egy elég híres rockzenész vállvetve gúnyolta a képzett énekeseket. A kendős nénikre hivatkoztak, bezzeg ők micsoda csodás ősminőséget tesznek az énekükbe. Már elnézést, miért kellene választanunk? Miért ne lehetne az őszinte és igazi előadásmóddal együtt, úgy mellesleg, szép is a hang? Nem fáj az! Ezt a lelke mélyén mindenki tudja. Félreértés ne essék, talán a világ legnagyobb eseménye, ha egy könyv meg tudja írni a szerzőjét. Van erre is példa, több, akiket aztán légiók próbálnak utánozni. Csak hát, aki az irodalmi divathullámokat tartja szem előtt, azzal nem fog csoda történni. "Írok, írásom az írásom. Ettől írásom válik írásommá, írásom pedig, érthető módon, írás lesz - ha ez le van írva. Vagy akkor is, ha nem?" Segíccséééééééééég!!! Hogy a jó életbe gondolja bárki, hogy az ilyen sorokból nem süt az irodalompolitika? Ha egy platinaszőke cukorfalat leértékelt Pradában végigkocog a bevásárlóközponton, mindenki tudja, hány óra. Az irodalomnak ugyanígy megvannak a plázacicái, bár általában más a frizurájuk, és az ilyen hangulatú mondatok az ő műkörmeik. Szó szerint: a kezükre ragasztanak valamit, ami nem saját, azért, mert előre akarnak jutni. Látványosan megvetik a történetet, az érthető mondatot, mert éppen ez a menő? Képzeljünk el egy, a fentihez hasonló beszélgetőtársat! Még annak sem kívánjuk, aki létrehozta. Aktuális kánoncsináló alakok stílusához igazodva írni? Teremtőatyám. Ez maga a szakmai árulás. Úriember az írott szabályokat megszegheti, de az íratlanokat soha: márpedig az íratlan szabály, hogy író ne legyen jóban kritikussal. Provokálja és sértse meg, ahol csak lehet. Így maradhat független, így építheti fel önmagát. Nemhogy igazodni! ősi és megsemmisíthetetlen törésvonalak mentén fekszenek az írás azon törvényei, amelyek a hangvételben mutatkoznak meg. Én egyébként valószínűleg leginkább fejezetben gondolkodom. Megveszekedett regényolvasóként ilyen regényíró lett belőlem. Elismerem, ezért jó előre elkérem az olvasótól a kreditet, amit az új fejezetig meg kell szolgálnom, különben oda a bizalom. A legvégére igyekszem tűzijátékot szervezni. Nekem csak ilyen kicsi, kiszolgáltatott, Esze-féle pirotechnikusaim vannak... de éhesek az életre.
- Az olvasók felismerni vélhetnek férjed, Vámos Miklós egyik nőalakjában, a Márkez meg én című regényben. Milyen érzés regényíróként regényhőssé válni?
- Az ilyen hasonlóságok nagyszerűen élesítik a kontúrokat a fikción belül. Egy regényalak minden esetben kitalált. Ha mégsem emlékeztet senkire, az csakis a véletlen műve lehet.


 
ESZE DÓRA író, 1969. december 24-én született Budapesten. Az ELTE bölcsészkarán francia és angol irodalomból és nyelvből szerzett diplomát. Az ELLE magazin főmunkatársa. Gyerekei: Péter és Henrik, 2003. november 29-én születtek.
Kötetei: Málnafolyó (1995), Két tojás (1996), Legyünk barátok (2000), Bodzagőz (2003), Alex és Alex a Föld körül (2005).

<<< vissza

 
spacer spacer
Alexandra Könyvesház
1055 Budapest, Nyugati tér 7. | telefon : (06-1) 428-7077 | e-mail : info@alexandrakonyveshaz.hu
© 2005 Pécsi Direkt Kft. Minden jog fenntartva.