|
|
| hírek |
|
Hírlevél
Ha közhelyekben gondolkodnánk, azt mondanánk, olyan színes programmal álltunk elő ismét, mint a földet borító őszi avarréteg, ami tulajdonképpen igaz is, de ezt a szép évszakot ne rontsuk el ilyen giccsekkel. Helyette használjuk inkább ki a hűvös estéket és a rövidülő nappalokat, és melegítsük illetve hosszabbítsuk meg az Alexandra Pódium és az Irodalmi Kávéház fűtött, fényes és kultúrával tömött termeiben.
Októberben itt lesz például a magyar színészszakma fenegyereke Kamarás Iván, Oberfrank Pál Kéri Kitty színművészt faggatja.
Folytatódnak a virtuális túrák többek között a Föld legmagasabb vulkánja, az Ojos del Salado csúcsáig, a Száraz-Andok hihetetlen világába, bepillantást nyerhetünk Indokína különleges arcaiba és egy szilveszteri hótalpas túra mutatja be az erdélyi szigethegységet: érintetlen hómezőket, különleges jégbarlangokat.
Könyvbemutatók tekintetében is van egy-két különlegességünk: nálunk debütál Vámos Miklós Tiszta tűz című új könyve, természetesen a szerző részvételével. Gábor György A diadalíven innen és túl című kötetét a neves hazai filozófus-akadémikus Heller Ágnes mutatja be. A könnyedebb témák kedvelői Bangó Margit most megjelent, Határtalan lakoma című szakácskönyvének bemutatóját célozzák meg. És lehull a lepel a Várak, kastélyok, templomok című folyóirat 2009/5. számáról is.
A szokásostól eltérő programok is részét képezik a menünek: Bojár Iván András vízről, életről, építészetről tart előadást, és Ditz Edit borkóstolóval egybekötött borklubot indít.
Ahogy eddig, úgy ezután is szerves része lesz a Pódiumnak és az Irodalmi Kávéháznak a zene: vendégünk lesz a jubiláló, 30 éves Karthago zenekar. A Zanzibar zenekar szintén ünnepel, bár még „csak” 10 évesek. Az ebből az alkalomból megjelent Az igazi nevünk című könyvet is bemutatják. És végül, de nem utolsósorban Földes László „Hobo”-val Circus Hungaricus című új szólólemezéről, valamint az azonos című, a Budapesti Kamaraszínházban október 11-én bemutatott monodrámájáról Rozsonits Tamás beszélget.
Jó szórakozást mindenkinek!
|
|
 |
<<< vissza |
2009.10.11. 17:38 |
 |
|
|